Euzert Kft.
A képzés elsődleges célja, hogy a résztvevők megszerezzék mindazokat az ismereteket, amelyek munkahelyük minőségügyi rendszerének auditálásához szükségesek. Tartalmazza azokat az alapvető ismereteket, amelyekkel képessé válnak belső auditálási program készítésére, és az auditálási eljárás lefolytatására az ISO 9001-es rendszerszabvány követelményeinek megfelelően.
Egyedülállóan új, internetes oktatási technikánkkal online tréningek, szolgáltatások új lehetőségeit nyitottuk meg. 2009 márciusától ÉLŐ internetes konferenciákon, szemináriumokon, képzéseken vehetnek részt hallgatóink, ahol az előadót élőben látják, hallják és ezzel szinkronban követheti az Ő rajzait, jegyzeteit (digitalizáló tábla segítségével). Az ÉLŐ videókép, valamint a digitális táblakép mellett megtalálható a rendszerben az előadó diasorai és egy interaktív-felület, ahol kérdéseket tehetnek fel írásban az oktatónak, melyre még az előadás folyamán választ is kapnak. Ezek mellett van teszt- és vizsgafelület önellenőrzés és oklevél megszerzés céljából. Így Ön kényelmesen hátradőlve, lábait kitámasztva, egy egérrel a kezében követheti ÉLŐ webkonferencián alapuló tanfolyamainkat, az OIC v3.1 rendszerünkben.
Olyan szakismeret átadása, amelyek munkahelyük minoségügyi rendszerének auditálásához nélkülözhetetlen. Nemzetközi (IRCA) követelményrendszernek megfelelő képzésünk átad minden olyan alapvető ismeretet, amelyekkel belső és külső auditálási program készítése, és az auditálás az MSZ EN ISO 9001-es rendszerszabvány követelményei szerint lehetővé válik. Az Ön jobb tájékoztatása érdekében korlátozzuk a résztvevők létszámát.
Budapest VII. lerület
info@euzert.hu